Szabolcs

Szabolcs község Nyíregyházától mintegy 36 km-re, a Tisza bal partján fekszik a 38-as úton Rakamazon keresztül, északra letérve (6 km) közelíthető meg. Ma Szabolcs a múltjából él. Az 1969-ben megkezdett régészeti kutatások nyomán a XI-XIII. századi megyeközpont, a földvár, beépült előbb a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, majd az ország köztudatába. Ennek nyomán sor került a XI. századi alapítású, háromhajós román kori templom műemléki helyreállítására (1975-80), a Kárpát-medence egyik legjobb állapotban fennmaradt földvárának a karbantartására, a volt református parókia rendbetételére és múzeumi célú bemutatására. Ezek vonzzák ma (illetve az újabban évről-évre megrendezett Szent László napi ünnepség) Szabolcsba az idegent. S ott vannak a Tisza regényes szépségű egykori holtágai, a Kerek-tó, a Kis-Tisza, amelyek jelentős természeti értéket képviselnek.

A szabolcsi földvár a Tisza folyó egykori kanyarulatára épült háromszögletű alaprajzon. A földvár nyugati kapuja közelében történt teljes sáncátvágás alapján megállapítható, hogy a vár alatt egy vastag, a neolitikumtól a késővaskorig fennállt település húzódik. A vár építésekor változó vastagságú (20-35 cm), egymásba csapolt gerendákból rekeszes faszerkezetet készítettek, amelynek közét részben a vár belsejéből, a keleti oldal esetében pedig a várárok ásásakor kitermelt földdel töltöttek ki. E faszerkezet a külső oldalán függőleges volt, belső oldalán helyenként lépcsőzetes lehetett. A vár sarkain fa tornyok állhattak, a Tisza felé két kapuja volt, a település felől a várárkon átívelő hídon keresztül lehetett megközelíteni. A külső oldalain mérve 337-235-387 m által határolt területen fekvő vár falainak magassága változó volt: 8-10 m-re emelkedhetett ki a kővel erősített föld lábazatból. A vár belsejében végzett korlátozott méretű ásatás azt bizonyította, hogy a várban állandó épületek nem voltak, területét veszély esetén a környék idemenekülő lakossága használta. Ekkor egy földbe mélyített ciszterna biztosította a vízellátást az emberek-állatok részére. A régészeti eredmények szerint a vár a honfoglalás után, a X. században épült. Az 1085. és 1091. évi úz-kun-besenyő támadások után falait kijavították, vastagították. A tatárjárás (1241-42) után a mellette kiépült királyi megyeközpont szerepe megszűnt, így a várat is felhagyták. Azóta az elkorhadó faszerkezetből kiömlő föld domború, begyepesedett sáncot alkot, amelyet a köznyelv "földvár"-nak nevez. Ma Közép-Kelet-Európa egyik legjobb állapotában fennmaradt X. századi erőssége, amely méltán élvez kiemelt műemléki védelmet.

A Kállay levéltár egyik oklevele 1357-ből a község területén álló, hat kőoszlopos Szűz Mária monostorról és a mellette álló fatoronyról, valamint egy Szt. Mihály tiszteletére emelt egyházról tudósít. A félköríves szentélyzáródású mai református templomot XI. századinak véli a szakirodalom. A templomhajót eredetileg három részre osztotta a két sorban elhelyezkedő 3-3 kőpillér, mintegy 1 m széles mellékhajót hozva létre. Az eredeti bejárat a déli oldalon helyezkedett el, ennek hatalmas egy darabból kialakított küszöbköve megmaradt.








Play   Stop   1  of 6 photos
Continutul acestui material nu reprezinta in mod necesar pozitia oficiala a Uniunii Europene.